2016. március 28., hétfő

Brutál csokoládékenyér cukor nélkül




Triplán csokis... Illetve duplán, de ha a kakaót is beleszámolom akkor az már tripla :-) Piszkénél találtam a receptet és mivel pár napja tologattam a hűtőben egy fél táblányi korábban felolvasztott csokit és valamit kezdeni kellett vele, hát kipróbáltam. Az alapanyagokat tekintve diabetikus, de mivel van benne anyag rendesen, ezért nem igazán szénhidrátszegény édesség. Szerencsére szép vékonyra lehet szeletelni és olyan tömény, hogy nem is kell több belőle. Így azért bele lehet illeszteni a diétába. Most inkább a vendégeknek készült, mint saját fogyasztásra de legközelebb ha a magam kedvéért sütök, itt-ott módosítok majd a recepten. Addig is itt van ez:


Hozzávalók egy 20 cm-es kenyér formához: 

-15 dkg puha vaj
-15 dkg nyírfacukor
-8 dkg liszt (DW sütőliszt)
-2 dkg keserű kakaó
-10 dkg darált dió (vagy mogyoró, mandula)
-1 csipet só
-10 dkg cukormentes étcsoki lereszelve
-1 tk sütőpor
-1 nagy kanál tejföl
(+ egy löttyintésnyi rum aroma)


A tetejére:
-7 dkg cukormentes étcsoki
-2-3 evőkanál tejszín


Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A formát béleljük ki sütőpapírral. Válasszuk szét a tojásokat. A vajat keverjük habosra a nyírfacukorral, adjuk hozzá a tojások sárgáját (+a rum aromát) és keverjük el alaposan. A száraz anyagokat vegyítsük el és adjuk a vajas-tojásos keverékhez egy evőkanál tejföl társaságában. Ha jól elkevertük, verjük fel habbá a tojások fehérjét egy csipet sóval és több adagban óvatosan forgassuk bele a tésztába. A masszát öntsük a formába, simítsuk el és a közepét 1 cm mélyen vágjuk be egy késsel. A sütő középső rácsán kb egy óra alatt süssük tűpróbáig. Amikor megsült, zárjuk el a sütőt és nyitott ajtónál hagyjuk még bent 10 percig majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. (Én a teljes hűlést a sütőben kiviteleztem). Húzzuk le róla a sütőpapírt. A mázhoz törjük apróra a csokit, adjunk hozzá néhány evőkanál tejszínt és melegítsük össze, majd öntsük le vele a csokoládékenyeret. Ha megdermedt, már szeletelhetjük is :-)


*A recept hozzávalóit diabetikusakra cseréltem. Ha igazán cukorbeteg-barát verziót kellene varázsolni belőle, akkor a cukrot nem nyírfacukorra hanem eritritre váltanám. A tésztába csak egy fél tábla csokit tennék és talán egy kis meggyet, valamint a tetejére is csak mutatóba csorgatnék egy kis csokit. Majd legközeleb...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...